2012. szeptember 23., vasárnap

Nagy 13-14 hüvelykes notebookteszt 1


A felhozatal

Néhány héttel ezelőtti írásunkban a 13-14 hüvelykes notebookok kínálatának, ha lehet úgy fogalmazni, alsóbb rétegével foglalkoztunk. Ebben a kategóriában nem olyan nagy a nyüzsgés, nem tobzódnak annyira a modellek, mint 15,6 hüvelyken, ezért az alsónak nevezett szakasz valahol 150 000 forint környékén indul és tart nagyjából 200 000 forintig. Mostani tesztünkben feljebb lépünk, nem minden esetben árban, de képességekben mindenképp. Hét olyan tesztalanyt válogattunk össze, melyek – egy kivétellel – munkára szánt, üzleti sorozatba tartozó modellek sok olyan okossággal felszerelve, amit az otthoni felhasználóknak kínált gépekből rendszerint kihagynak.
Tesztünk szereplői:
  • Dell Latitude E5420
  • Dell Vostro 3450
  • Fujitsu Lifebook S751
  • HP ProBook 4330s
  • Lenovo ThinkPad T420i
  • Samsung Series 4
  • Sony VAIO C
Korábban a legtöbb gyártónak volt egy üzleti és egy otthoni felhasználásra szánt terméksorozata, de a notebookok térnyerésével mindkét vonal új ágakat hajtott, ráadásul minden gyártónál más irányban. A Dell Vostro termékei például inkább irodai, kisvállalati besorolással bírnak, de a csúcs Latitude-ok családja is kétfelé vált az E szériánál. A tesztben szereplő E5420 az alsó ághoz tartozik, az E6000-esek jelenik a csúcsot. Hasonló a felosztás a HP esetében is, ahol a szerényebb vállalati gépeket a ProBook, az igazán komolyakat az EliteBook családba csoportosítják. Csakhogy itt a ProBooknak van két ága. Az s-sel végződő modellek, mint a mai ProBook 4330s vagy korábban tesztelt 4535s inkább irodai, kiscéges gépek, a b-vel végződő modellek viszont komolyabb munkások, a Dell Latitude E5000-es gépeihez hasonlíthatóak. Ez a vonulat ma nem képviselteti magát, de korábban már teszteltük belőle a 14 hüvelykes ProBook 6460b-t.
A Lenovónál a ThinkPad Edge széria mondható üzletinek, fölötte található a nálunk kevéssé ismert ThinkPad L, a csúcson pedig a kőkemény T-széria áll az X-es szubnotebookok és W-s munkaállomások mellett. Továbbá van még egy trükk, ami révén mai mezőnyünkbe befért egy ThinkPad T420. Egyes modellnevek végére odabiggyesztenek egy i betűt, aminek hatása nem írható le egyértelműen. Annyi biztos, hogy mindig valamiféle olcsósítást takar, monjduk egyedi konfigurációt bizonyos funkciók kihagyásával vagy gyengébb hardvert.
Nem egyszerű a Fujitsu felosztása sem. A Siemenstől elvált márka határozottan elfordult a régi, olcsó gépektől, csak csúcsszériájukat, a Japánban gyártott Lifebook sorozatot tartották meg. Azok a modellek, melyek nevében H-betű szerepel, otthoni vagy kisirodai felhasználásra készültek, a H nélküliek az igazán komoly gépek, melyek akár az előző három márka csúcsmodelljeivel is felveszik a versenyt.
Határozottan újonc a vállalati gépek világában a Samsung, de a koreai megavállalat repülőrajttal kezdett: egy keresztlicenc-megegyezéssel hozzájutott az IBM minden notebookos fejlesztéséhez. Hogy mi értelme van ennek? „Csupán” annyi, hogy így a Samsung birtokába került minden olyan ThinkPad fejlesztés, amit a Lenovo 2005-ben megvásárolt az IBM-től, így azt lehet mondani, hogy a Samsung a mai ThinkPadekkel azonos alapra épít, igaz, a Lenovo gépeinek van jó fél évtizedes előnye. Természetesen a Samsung is több vállalati vonalat kínál. A legegyszerűbb Series 2 lesz minden bizonnyal az egyszerűbb irodai modell; a mai tesztünkben 12,5 hüvelykes kijelzővel szereplő Series 4 a komolyabb ProBookok, egyszerűbb Latitude-ok és L-es vagy i-re végződő ThinkPadek ellenfele lehet; a Series 6-ot pedig a csúcsmodellek világába várjuk, bár egyelőre nem sok információnk van róla.
A szürke öltönyösök világába bedobtunk egy igazi látványos szépségmodellt is, a Sony VAIO C típusát, ami vörös plexibetétes burkolatával és fényes kijelzőjével talán nem is különbözhetne jobban mai ellenfeleitől, de gondolni kell azokra is, akik szeretnének kilógni a sorból.

Külső, megjelenés

Általános jellemzője a komolyabb, munkára szánt notebookoknak a visszafogott külső; itt aztán hiába keresnénk fényes, csillogó vagy tükröződő részleteket, amelyek megszokottak az elsősorban otthonra szánt gépeknél, mint amilyen pl. a Sony VAIO C. Ennek a gépnek szinte minden felületi eleme fényes, ráadásul nem is a szokásos módon, hanem fedelére és billentyűzete köré, illetve a csuklótámaszra is színes plexit tettek, ami a mi vörösünk mellett narancssárgában és zöldben is kapható, de elérhető visszafogottabb fehér és fekete változatban is. Nem mondanánk rá, hogy rosszul néz ki, de pár nap tapogatás után elborították az ujjlenyomatok, de az az érzésünk, hogy a Sony nem bánja, hogy a látvány oltárán feláldozták a praktikumot.
Ennek pont az ellentétét csinálták a Fujitsu mérnökei, amikor a Lifebook S751 kabátját szabták. Egyeseknek úgy tűnhet, hogy 5-10 éves notebookról van szó, formája leginkább a régi, kocka Volvókra emlékeztet, de ahogyan a svéd autóknál, ennél a japán notebooknál is a praktikusságé a főszerep. Nem egy esztétikai remekmű, de minden részlete a helyén van, fedele matt és még anyagában texturált is, így kifejezetten ellenáll a karcolásoknak és ujjlenyomatoknak.
Hagyományosan a baltával tervezett notebookok közé tartoznak a ThinkPadek, ami alól a T420i sem kivétel. Alapvetően pont ugyanúgy néz ki, mint az i nélküli T420-ak, zömök, szögletes, és ahogy illik, fedelét karmos zárszerkezet rögzíti az alsó részhez, peremét pedig úgy alakították ki, hogy zárt állapotban semmilyen idegen tárgy (névjegykártya, gemkapocs, CD stb.) ne tudjon két fele közé becsúszni.
Szintén reteszes zára és körkörös védelme van a Dell Latitude E5420-nak, de érezni rajta, hogy itt kevesebb pénzből gazdálkodtak a tervezők. Csak egy foga van a zárnak, ezért az átellenes oldalon minimális erőhatástól elválik a két rész, a találkozásnál lévő gumicsík sem valami komoly. Alapvetően érezhető az E5420-on, hogy nem ez a Dell csúcsmodellje. Fémfedele ugyan rendben van, de a belül használt, olcsó hatású műanyagok és a fura billentyűzet szerintünk nem ér fel a ThinkPad és a Lifebook szintjére.
Érezhető volt némi komolytalanság a Samsung Series 4-nél is, de ez inkább kis méretéből és az optikai meghajtó hiányából adódik. Unalmas, egyszínű fedelét és egyszerű vonalvezetését matt fémmel bevont zsanér dobja fel éppen annyira, amennyire egy öltönyös környezetbe szánt eszközt illik.
Kicsit hivalkodóbbak lettek az egyszerűbb kisvállalati, irodai gépek, vagyis a HP ProBook 4330s és a Dell Vostro 3450. Ezeknél a fémbetétek dominálnak, de határozottan érezni lehet, hogy csak a burkolatra rádolgozott, vékony anyagról van szó; például a Latitude E5420 fémfedele sokkal komolyabb. Mindenesetre napi használatban praktikus ez a vékony fém is, mutatós, kellemes a tapintása, és kevésbé kopik a műanyagoknál. Szerintünk a Vostro és a ProBook formaterve is szépre sikerült, és ezen a véleményen volt több laikus ismerősünk is, akiknek a ThinkPad és a Lifebook markáns vonalai nem jöttek be, a Latitude-ot és a kis Samsungot pedig jellegtelennek találták.
 

Ergonómia, minőség

Tesztalanyaink között akadnak igazán masszív modellek, amelyeket elláttak minden biztonsági felszereléssel, amit ma egy notebookba be lehet építeni. A villantós Sony kivételével minden masina merevlemezét szabadesést figyelő védelemmel látták el, vagyis olvasófejüket biztonságba helyezik, ha zuhanást érzékelnek. Mindegyik típusra, plexi betétjei révén a Sony-ra is igaz, hogy fedele az átlagosnál masszívabb, a ThinkPad és a Samsung Series 4 reklámkampánynak pedig szerves része volt, hogy ráálltak. Szerintünk ezt a mutatványt a Dell Latitude fémfedeles, magnéziumötvözetet használó háza is minden bizonnyal kibírná, és a Lifebook S751 is ellenáll a napi használat során előforduló baleseteknet. A Fujitsunak, a ThinkPadnek, a Latitude-nak és a Samsungnak is cseppálló a billentyűzete, és nagyon erős fémet használtak a zsanéroknál. Talán az sem véletlen, hogy éppen ez a négy modell nyitható teljesen vízszintesre, és a touchpad mellett trackpoint pöcökegerük is van, bár a Fujitsunak csak a komolyabb konfigurációknál.

A Samsung Series 4 kibírja, ha ráállnak
A Dell Vostro 3450 és HP ProBook 4330s valamivel szerényebb jószág, de előbbi fémbetétes burkolata, utóbbi masszív műanyag váza miatt jóval stabilabb egy átlagos, otthoni felhasználásra szánt (konzumer) notebooknál. Persze, ennek a merevségnek minden gépnél ára van: meglehetősen vaskosak és nem is könnyű darabok, még ha az extra tömegért sok esetben nagyobb akkumulátor is felel. Annak ellenére, hogy konzumer gép, a Sony VAIO C is egészen masszívnak tűnik, zsanérja közel olyan jól jár, mint a komoly vetélytársaké, háza – minden bizonnyal a plexibetéteknek köszönhetően – merevnek bizonyult, nem hajlik, horpad vagy nyöszörög.

Részlet a ThinkPadek teszteléséből
Csatlakozóik elrendezésénél látszik, hogy a komoly, munkára szánt gépek minden részletére alaposan odafigyelnek. Nekünk legjobban a Dell Vostro 3450 kialakítása tetszett, ahol jobbra elöl van az optikai meghajtó, így egeret tartó kezünket nem zavarja semmi, utána a hangcsatlakozók jönnek, majd egy USB 3.0. Még egy gyors USB került hátra, balra pedig egy sima és egy eSATA-s USB van még, ráadásul ezeket úgy helyezték el egymás mellett, hogy az egyikbe szúrt vaskos pendrive ne blokkolja a másikat. Nem feledkeztek meg a HDMI kimenetről és az ExpressCard bővítőről sem, ezzel a kínálat és az elosztás is jeles.

Dell Vostro 3450 példásan elrendezett csatlakozókkal
Hasonlóan okos a Lifebook és a ThinkPad kiosztása, és optikai meghajtó híján a kis Samsungot is példásan elrendezték. A maradék három laptopnál (Latitude E5420, ProBook 4330s, VAIO C) legfeljebb azt lehet kifogásolni, hogy jobbra, az optikai meghajtó előtt van két USB-jük.

A Dell Latitude E5420 alja dokkolócsatlakozóval és két szabad mini PCI Express aljzattal
Azok számára, akik irodában, sok perifériával is használják notebookjukat, nagyon hasznos kiegészítő a dokkoló vagy port replikátor. Mai mezőnyünkből a Dell Latitude E5420, a Fujitsu Lifebook S751, a Lenovo ThinkPad T420i és a Samsung Series 4 dokkolható, de a b-re végződő ProBookokat (köztük a 6460b-t) is ellátták ilyennel. Szintén praktikus kiegészítő a cserélhető optikai meghajtó, melynek helyére második merevlemez (vagy SSD), kiegészítő akkumulátor, sőt a Fujitsu esetében egyes modelleknél akár projektor is tehető. Ilyen kivehető (MultiBay) optikai meghajtója van a Lifebook S751-nek és a ThinkPad T420i-nek is.

Fujitsu Lifebook S751 – egy mozdulattal kivehető optikai meghajtó
Némi hátránya is van a ThinkPadnek: a szintén nagyon fejlett Latitude E5420-szal egyetemben nincs USB 3.0 aljzata. Viszont ellátták őket szabad mini PCI Express bővítővel, ráadásul utóbbinak két ilyenje (egy feles és egy teljes méretű) van. A kis Samsungban is található mini PCI Express hely, de sajnos azt nem építették ki. Végezetül még egy nagyon fontos kiegészítőt említenénk meg, a normális felbontású kijelzőt. A Latitude E5420, Lifebook S751 és ThinkPad T420i elérhető 1600x900 pixeles kijelzővel is, habár ilyet idehaza csak a legdrágább csúcsmodellekbe tesznek.

Billentyűzet, touchpad, monitor

Egy munkára használt számítógépnél fokozottan fontos a bemeneti (főként billentyűzet és kurzormozgató), illetve a kimeneti (főként monitor) eszközök használhatósága. Nem véletlen, hogy a komoly vállalati laptopok túlnyomó többsége kiváló billentyűzetet kap. Ebben a ThinkPadek jelentik az etalont, amit a T420i klaviatúrája is megerősített. A klasszikus formájú gombok elsőrendű nyomáskomfortot kínáltak, a billentyűzet alapja nagyon masszív, így a kalapálva gépelők számára is megfelelő.
További extrája a vízelvezető csatornákkal megtámogatott cseppállóság, illetve sokak számára kifejezetten fontos a jobb felső sarokban elhelyezett Delete, Home, End, PageUp, PageDown ötös. Aki még nem használt ilyet, talán nem látja annyira lényegesnek, sőt a következő generációban el is hagyja majd a Lenovo, de a cikk szerzője tapasztalatból mondja, hogy összetettebb szöveg vagy programkód kezelésénél kifejezetten hasznos. Korábban említettük már, hogy a Samsung sok notebookos technológiát licencelt az IBM-től, és ezek közé tartozik a billentyűzet is. A kis Series 4 nagyon megközelíti a T420i szintjét, de itt nincs felső ötös, és a gombok nyomásfelületének kialakítása (például domború kurzormozgatók) és az anyaghasználat még fejlődhetne.
 
Szintén kiváló billentyűzetet prezentált a Fujitus az S751-en. Lényeges, hogy a Entertől jobbra itt sincsenek zavaró gombok, ugyanakkor az Insert és Delete elhelyezése elég szerencsétlenül sikerült a ritkán használatos Pause miatt, a Home és End pedig csak váltóval érhető el. A nyomáskomfort viszont nagyszerű, habár erősebb leütésekre kissé rugózik a klaviatúra. Elsőre meglehetősen furának tűnt a Dell Latitude E5420 billentyűzete, de használat közben egészen megbarátkoztunk vele. Nyomáskomfortban ugyan elmarad a Fujitsu mögött, de alapja kellemesen stabilnak, kiosztása praktikusnak bizonyult. Lényeges tulajdonsága, hogy háttérvilágítást kapott, míg a Fujitsu és Samsung esetében sötétben maradunk, a ThinkPad pedig a szokásos lámpát kínálja, amit egyesek imádnak, mások utálnak.
 
Egyáltalán nem rossz a HP ProBook 4330s szigetes billentyűzete sem, de nem ér fel a komolyabb, vállalati négyes szintjére. Gombjai rövid úton, de kellemesen határozott nyomásponttal járnak, alapja kissé rugózik. Egy hajszállal gyengébbnek találtuk a Sony megoldását, az viszont kapott háttérvilágítást. Egy ThinkPad vagy Latitude billentyűzetéről átváltva a Dell Vostro 3450-re elég komoly csalódásban lesz részünk. A gombok nagyon puhán és rövid úton járnak, alapja pedig rugózik, ezt pedig a háttérvilágítás és cseppállóság sem tudta ellensúlyozni.
  
Egérvezérlő eszközben is tudnak valami extrát a csúcs vállalati gépek. A szokásos touchpad mellett egy pöcökegeret kapnak a billentyűk közé, amit általában TrackPointnak neveznek, igaz, ez az IBM verzió hivatalos neve. Sokéves tapasztalata miatt a Lenovo ThinkPad T420i megoldása sikerült a legjobban, második helyre a Dell Latitiude E5420-at, a harmadikra pedig a Samsung Series 4-et tennénk, a nálunk járt Lifebook S751 pedig nem kapott ilyen kiegészítőt. ThinkPadekhez szokott kéznek a konkurensek nagyon gyengének tűnnek majd. A pöcök nem elég érzékeny, mintha ferde irányokba több erőt igényelne, gombjai pedig nem emelkednek ki kellőképpen a szóköz fölé, így viszont kényelmetlen használni őket. Touchpad terén egyik modellt sem illeti komolyabb kritika, mindössze annyit tudunk felhozni, hogy a Dell Vostro gombjai kattognak, a Fujitu Lifebook érintőfelülete lehetne nagyobb, a Samsung Series 4-é pedig nem elég érdes.
Monitor kapcsán van egy jó és egy rossz hírünk is. A jó, hogy a VAIO C kivételével minden modell matt kijelzőt kapott, ráadásul a ThinkPad T420i, Latitude E5420 és Lifebook S751 esetében elérhető 1600x900 pixeles verzió is. A rossz hír, hogy minden esetben TN+film panelt használtak, ami nem valami fényes – sok esetben szó szerint. A Vostro 3450 184 cd/m²-es maximuma erős fényben kevés; napfényes környezetben tisztességesen használható fényerőt és kontrasztarányt csak a ThinkPad T420i és a ProBook 4330s produkált.
NotebookFényerőSzínprofil
Dell Latitude E5420maximum alatt kettővel>katt<
Dell Vostro 3450maximum alatt eggyel>katt<
Fujitsu Lifebook S751maximum alatt hárommal>katt<
HP ProBook 4330smaximum alatt kettővel>katt<
Lenovo ThinkPad T420imaximum alatt eggyel>katt<
Samsung Series 4maximum alatt eggyel>katt<
Sony VAIO Cmaximum alatt eggyel>katt<
Betekintési szögben sem remekeltek a notebookos panelek, de talán ez nem is olyan nagy hiba, hiszen a notebookot rendszerint csak az előtte ülő ember használja, és némi kalibrálás után szemből nézve minden kijelző egészen szép és pontos színeket prezentált. Az optimálishoz a ThinkPad és a Lifebook jutott a legközelebb.

Teljesítmény

Mai mezőnyünkön jól látszik, hogy a vállalati rétegben nagyon erős az Intel beidegződés. Amikor AMD platformos modellt kerestünk, arra jutottunk, hogy a hazai piacon csak egyetlen, kategóriánkba illő (14 hüvelyk körüli vállalati) modell létezik, a HP ProBook 6465b, és az is lényegében csak papíron, mert a nagykereskedések is csak rendelésre hozzák. Így hát maradtunk a Core i3-aknál és i5-öknél, melyek egyelőre még második generációsak, vagyis Sandy Bridge alapúak, de őszre minden bizonnyal befut a következő, Ivy Bridge nemzedék.
Tesztgépeink kivétel nélkül 4 GB memóriával érkeztek, merevlemezük pedig a legtöbb esetben perceként 7200-at pörög. Eltekintve aktuális mezőnyünk konfigurációitól, elmondható, hogy minden harcba küldött modell elérhető i3-as, i5-ös és a legtöbb esetben i7-es processzorral is; viszont az i7-esek is csak kétmagosak, így igazán komoly számítási teljesítményt 14 hüvelykes méretben vagy alatta hiába várnánk. Persze munkához nem feltétlenül kell erőgép, a hosszú rendelkezésre állási idő és a stabil működés sokkal lényegesebb. Ezen a téren a Dell tud némi extrát nyújtani, ugyanis nála a három év garancia helyszíni, így meghibásodása esetén a szerelő jön a géphez, nem pedig fordítva. Mezőnyünkben csak a konzumer Sony-ra és a kis újonc Samsungra vonatkozik két év garancia, a többi modellre három jár.

[+]
Lerágott csont a második generációs Core i platform teljesítményének elemzése, fölösleges sokadszor is elmondani, hogy a Core i5 gyorsabb a Core i3-nál, de ezt csak igazán számolásigényes feladatoknál lehet észrevenni. Hasonló a helyzet a két memóriamodul révén gyorsuló memóriakezeléssel. Ezeknél szerintünk jobban megérezni egy gyors háttértár hatását.
Az igazán nagy löketet egy SSD adhatja, amit a Latitude E5420 és ThinkPad T420i esetében PCI Express helyre, a Lifebook S751 és ismét a T420i esetében bővítővel az optikai meghajtó helyére tehetünk, a többi modellnél csak a klasszikus HDD kiváltása marad. Ma már egészen jó árban kapni 120 GB-os SSD-ket, ekkora tárhely sok esetben elég is a munkagépnek. Érdemes összevetni a Latitude E5420-ban lévő, percenként 7200-at pörgő, de csak 320 GB-os winchester teljesítményét a ProBook 4330s-nen dolgozó, csak 5400-as, de 640 GB tárkapacitásúval. Nagyobb adatsűrűsége révén az utóbbi alig lassabb, miközben kétszer annyi adat fér rá.
Még egy fontos jelenségre hívnánk fel olvasóink figyelmét, ami összefügg a teljesítménnyel. A kis Samsung Series 4 a ProBook 4330s-hez hasonlóan turbós Core i5-2450M processzort kapott, de látható, hogy a negyedik AIDA64 részteszttől kezd lemaradni. Ennek oka minden bizonnyal a kis házban keletkezett túlmelegedés (mérés a következő oldalon), ami miatt a Turbo Boost nem kapcsolt olyan magas lépcsőre, mint a nagyobb, hűsebb modelleknél. Igazán kicsi notebooknál alaposan fontoljuk meg, hogy szeretnénk-e komoly processzort, mert lehet, hogy pár percnél hosszabb ideig (ennyi alatt melegszik fel a gépház) nem élvezhetjük majd az extra órajel előnyeit.

[+]
Ha valaki 3D-s játékkal szeretne kikapcsolódni munkanapja végén, akkor vagy kevéssé komoly irodai gépet (mint a Vostrók vagy a ProBookok) kell választania, vagy nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis az üzleti modellek rendszerint IGP-t vagy professzionális felhasználásra való, játékban nem valami fényes VGA-t kapnak. A Vostro 3450 Radeon HD 7650M-jét korábban Radeon HD 6630M néven ismertük, teljesítménye bőven elég a mai játékok 1366x768 pixeles felbontás és közepes, vagy alacsony részletesség melletti futtatásához. Ugyanez mondható az eggyel kisebb Radeon HD 6490M-re és a HD 6470M-re, ezeket a ProBookban és a VAIO C-ben próbáltuk ki. Mivel a Sony-nál feljebb pumpálták az órajeleket és jobb memóriát használtak, papíron gyengébb HD 6470M-je legyőzte a ProBook HD 6490M-jét.

Hűtés

Vállalati gépeknél rendszerint a hatékony hűtést fontosabbnak tartják a halk üzemnél, hiszen egy irodai környezet általában zajos, így kevesebbet profitál a felhasználó a csendes működésből, mint amennyit árt neki a melegedő gépház. Nyugalmi állapotban, 24 °C-os szobahőmérséklet mellett viszont szép csendben duruzsoltak a gépek, csak a ProBook lépte át az alig hallható, 20 dB-es határt. Eközben egyetlen modell sem melegedett a langyosnak nevezhető 35 °C fölé. Érdekes, hogy a leghűsebb a konzumer Sony maradt, talán a plexi betét szigetelése miatt.
Max. hőmérsékletek nyugalombanFelül (°C)Alul (°C)Zajszint (dBA)
Dell Latitude E5420323520 alatt
Dell Vostro 3450333420 alatt
Fujitsu Lifebook S751303320 alatt
HP ProBook 4330s333421
Lenovo ThinkPad T420i323520 alatt
Samsung Series 4313420 alatt
Sony VAIO C303120 alatt
Csak hogy ellentmondjanak korábbi állításunknak, a Lifebook és a ThinkPad alig hangosodott, amikor csúcsra terheltük processzorukat, ráadásul nem is melegedtek jobban a konkurenseknél. Itt már több helyen 40 °C-ot mértünk a fenéklemezen, ami ölbe véve a kényelmes használhatóság határán mozog, sőt a kis Samsung Series 4 billentyűzete is megközelítette ezt a szintet. A leghangosabb és a legmelegebb is Dell gép lett; a két nem éppen dicső címből az elsőt a 33 decibelen brummogó Vostro 3450, a másodikat a fenekén 44 °C-ig melegedő Latitude E5420 zsebelte be. Fekete pontot érdemel a ThinkPad T420i-is, mely ugyan a mérő szerint csendes volt, de nagyon zavaró, morgó hangszínnel duruzsolt, mintha máris elromlott volna a ventilátora.
Max. hőmérsékletek CPU-t terhelveFelül (°C)Alul (°C)Zajszint (dBA)
Dell Latitude E5420364429
Dell Vostro 3450384033
Fujitsu Lifebook S751334021
HP ProBook 4330s374030
Lenovo ThinkPad T420i344021
Samsung Series 4393830
Sony VAIO C343627
Beiktatva a grafikus részleg terhelését, a különálló VGA-s ProBook és Vostro lett a leghangosabb, de érdekes, hogy a hasonló grafikus kártyájú Sony nem zajosodott annyira, ráadásul felülete langyos, 40 °C alatti maradt. Vele szemben alaposan melegedett a kis Samsung, ami nem is csoda, hiszen neki kisebb a hűtője, így a fenéklemeze 47 °C-ig melegedett, ami ölbe véve meglehetősen kellemetlen. Ráadásul a processzor ekkor már erősen throttlingolt, vagyis visszavett órajeléből. Halksága miatt dicséretet érdemel a Lifebook, melynek felülete viszonylag hűs maradt. Vele kapcsolatban ki kell emelni a hűtő kinyitható betétjét, amin keresztül kitisztítható belőle a por, így jó eséllyel a későbbieknek sem fog hangosodni vagy melegedni.
Max. hőmérsékletek játék közbenFelül (°C)Alul (°C)Zajszint (dBA)
Dell Latitude E5420424631
Dell Vostro 3450384135
Fujitsu Lifebook S751354124
HP ProBook 4330s364536
Lenovo ThinkPad T420i384226
Samsung Series 4404730
Sony VAIO C343830
A merevlemez hűtésében nem remekeltek a Dell gépei. Az alapvetően elég meleg Latitude E5420-ban félórányi terhelés után 47 °C-ot mértünk, a Vostróban még egy fokkal melegebbet. A Fujitsu 45, a Lenovo 40 Celsius-fokot produkált, a többi laptop negyven alatti értéke rendben volt. Érdekes, hogy a processzorban melegedő Samsung merevlemeze hűs maradt.

Akkumulátoros üzemidő és fogyasztás

Korábbi tesztjeinkből kiderült már, hogy nincs jelentős fogyasztásbeli különbség a második generációs Core i platform egyes variánsai között. Nyugalomban, vagy amikor nincs rajta terhelés, a processzor, sőt a különálló grafikus kártyák is alaposan visszavesznek, így az egyes notebookok szereplését elsősorban az akkumulátor mérete határozza meg. Ebben pedig a Lifebook S751 volt a legjobb 67 wattórával, de a Sony VAIO C 63 wattos, a Dell Latitude E5420 62 wattos és a Lenovo ThinkPad T420i 60 wattos példánya sem maradt le mögötte olyan sokkal.
Akkumulátoros üzemidők
percben
NyugalombanHD videóvalMax. terhelésen
Dell Latitude E542051624697
Dell Vostro 345037820565
Fujitsu Lifebook S751561311106
HP ProBook 4330s43323775
Lenovo ThinkPad T420i509305101
Samsung Series 442824378
Sony VAIO C54029592
Nagyfelbontású videót nézve a ThinkPad kicsit előbbre lépett, a Latitude E5420 viszont lemaradt, az első helyét pedig megtartotta a Lifebook. Maximális terhelésen a Dell komolyabb versenyzője visszamászott a harmadik helyre a Lifebook és ThinkPad mögé, de nem szabad elfelejteni, hogy ennek a három gépnek nem volt különálló grafikus alrendszere, ami extra fogyasztást produkál volna. A 3D-ben legerősebb Dell Vostro 3450 értelemszerűen az utolsó helyre szorult, a különálló VGA-sok versenyét nagy akkumulátora révén a VAIO C nyerte.
Komolyabb vállalati gépeknél szinte kötelező a második akkumulátor lehetősége. Az alapból nagy akkus Lifebooknál és ThinkPadnél is tehetünk második energiaforrást az optikai meghajtó helyére, de fel kell készülnünk egy elég komoly kiadásra, és sajnos arra is, hogy ez a kiegészítő rendszerint 3-4 cellás és 30 wattóra körüli, tehát feleakkora, mint egy rendesebb fő akku. Sok esetben jobban járunk, ha inkább az elsődleges telepből veszünk nagyobbat, 90 Wh körülit, esetleg tartalékot, vagy olyan telepet keresünk, ami a dokkoló segítségével a laptop alá tehető.
Fogyasztás wattbanNyugalombanHD videóvalMax. terhelésen
Dell Latitude E54207,214,138,4
Dell Vostro 34507,614,044,3
Fujitsu Lifebook S7517,212,937,9
HP ProBook 4330s6,712,238,4
Lenovo ThinkPad T420i7,111,835,6
Samsung Series 46,711,936,9
Sony VAIO C7,012,841,1
Az üzemidőkből és az akkumulátorok méretéből arra jutottunk, hogy nyugalmi állapotban a ProBook 4330s és a kis Samsung Series 4 volt a legtakarékosabb. Utóbbi eredménye nem meglepő, hiszen kisebb a kijelzője a többiekénél, de a ProBook eredménye dicséretes, hiszen különálló grafikus kártyája is van. Videózásnál a ThinkPad és a kis Samsung végzett az élen, a két Dell pedig nem szerepelt valami jól. Teljes terhelésnél természetesen a középkategóriás VGA-val bíró Vostrónál mértük a legmagasabb értéket, második a VGA-ban is ezüstérmes Sony lett, a harmadik helyen a szintén külön VGA-s ProBook és a Latitude E5420 végzett. A legtakarékosabbnak ismét a ThinkPad bizonyult, megelőzve a sokkal kisebb, bár erősebb processzorú Samsungot.

Értékelés – általánosan

A hét tesztelt notebook – a konfigurációtól eltekintve – típusa szerint nagyjából három csoportba sorolható. Az elsőt a legkomolyabb, vállalati használatra szánt gépek alkotják; ezek rendelkeznek a legtöbb, kategóriára jellemző extrával, mint a speciálisan erősített váz, a dokkolócsatlakozó, az akkura vagy második háttértárra cserélhető optikai meghajtó, az elsőrangú billentyűzet, a SmartCard foglalat, illetve a nagyfelbontású, matt kijelző. Ide tartozik a Fujitsu Lifeboook S751, a Lenovo ThinkPad T420i és a Dell Latitude E5420, bár utóbbi a Dell modellstruktúrája miatt egy lépcsővel egyszerűbb, ott az abszolút csúcsot a latitude E6000 széria képviseli. A HP kínál még top öltönyös gépet EliteBook márkanéven, de abból a legolcsóbb modellek is nagyon drágák. Viszont az egy lépcsővel alacsonyabban elhelyezkedő, b utótagos ProBookok már dokkolhatóak, ebből a vonalból a ProBook 6460b-t láttuk, és szerintünk tényleg közelíti – alulról – a Latitude E5420. Tehát a kínálat még kategórián belül is meglehetősen tagolt.
Az abszolút csúcs (vagy ahhoz közeli) modellek alatt helyezkedik el a Dell Vostro és a HP ProBook (s végződésű) termékcsaládja, illetve ide sorolható az újonc Samsung Series 4 is. Itt a vállalati vagy inkább irodai képességeket lényegében csak a matt kijelző és az ujjlenyomat-olvasó jelenti, bár ezekkel is találkozni egyes otthoni felhasználásra szánt gépeknél, ahogyan a merevlemez rázkódásvédelmével, az átlagosnál masszívabb házzal vagy a cseppálló billentyűzettel, így ez a kategória inkább csak egy hangzatos marketingnevet jelent. Akinek – hozzánk hasonlóan – averziója van a fényes felületekkel szemben, és szeretne tartós gépet, de nem igényli a dokkolót és egyéb extrákat, no meg nem utolsósorban nem tudja egy komoly vállalati gép árát kifizetni, az szerintünk eme mondvacsinált kategóriában nézzen szét, amibe tesztalanyaink mellett beillenek még az Acer általánosan egyre jobb Travelmate gépei vagy az Asus B sorozata is. A kategória előnye a csúcs munkásokkal szemben, hogy itt komolyabb különálló VGA-kat is találunk – lásd Vostro 3450 tesztalanyunk.

[+]
Végül, de nem utolsósorban itt vannak az otthoni felhasználóknak szánt, külsőre gyakran hivalkodó notebookok, mint amilyen a Sony VAIO C. Ha van kétszázezer forintunk a vásárlásra, ebben a mezőnyben is találtunk ígéretes megoldásokat korrekt összeszerelési minőséggel, erőteljes hardverrel, sok esetben három évre bővíthető garanciával.

Értékelés – Dell, Fujitsu

Kiemeljük, hogy az alábbi értékelés nem konkrétan a tesztelt modellre, hanem az adott modellsorozatra vonatkozik! Az értékelést a résztvevők tesztelése után készítettük el, amikor már megismertük előnyeiket és hátrányaikat. Ennek ellenére értékelésünk nem feltétlenül egyezik minden olvasónk véleményével, hiszen részben szubjektív elemek is befolyásolják, továbbá mindenkinek mások az egyéni igényei.
Dell Latitude E5420
A Dell kisebbik nagygépén jól érezni pozícióját. Komolyabb az irodai gépeknél, de az abszolút elitbe azért nem fér bele. Házát nagyon gondosan rakták össze, anyaghasználata a fémfedélnél és a fémötvözet váznál is elsőrangú, akárcsak zsanérja, de nekünk valahogy nem jött be a forma, illetve a túlságosan oldalra helyezett fedélretesz és olcsó hatású belső sokat rontott a minőségi összképen. Az E5420 billentyűzetére megint igaz, ami a gép külsejére, hogy egészen jó, sőt háttérvilágítása van és cseppálló, de nem ér fel a legjobbakkal.
Akkumulátora nagy, touchpadja mellett pöcökegere is van, bár utóbbit a ThinkPadek után nem igazán szerettük. Belső bővíthetősége a két szabad PCI Express aljzat miatt elsőrangú, kívülről a négy USB dicséretes, bár az eSATA helyett inkább USB 3.0-t szerettünk volna. Az E5420 hatalmas előnye, hogy viszonylag olcsó. A nálunk járt, egészen korrekten használható darab kettőről 4 GB memóriára bővítve alig drágább 170 000 forintnál, s bár ebben még nincs operációs rendszer, a garancia három év és helyszíni. Szintén jó hír, hogy nagyjából ugyanez a konfiguráció 1600x900 pixeles monitorra, harmincezer forintos felárral megkapható.
 
  
Pró: kiváló összeszerelési minőség, matt kijelző akár 1600x900 pixellel, rengeteg vállalati extra, jó belső bővíthetőség, nagy akkumulátor, cseppálló billentyűzet, 3 év garancia, viszonylag alacsonyról induló ár.
Kontra: nincs USB 3.0, terhelve az átlagosnál jobban melegszik, olcsó hatású fedélretesz és belső.
Dell Vostro V3450
A Dell Vostro nagyon jól kiegészíti a Latitude E5420-at. Inkább irodai modell mutatós fémkabátban, nem kapott dokkolót, speciális vázat, zsanérja sem annyira jó, cserébe viszont akár középkategóriás grafikus kártyával is kapható, így munka után játszhatunk vele. Két komoly gyengeségét fedeztük fel, melyek gondot jelenthetnek az erős konkurensek mellett. Kijelzőjének maximális fényereje alacsony, így matt felülete ellenére sem igazán tudtuk szabadban használni. Még szomorúbban tapasztaltuk a billentyűzet gyengeségét, amit a háttérvilágítás sem ellensúlyoz. Azért nem egy elveszett masina a Vostro 3450, merevlemeze jó fürge, garanciája helyszíni három év, illetve van két USB 3.0 és egy eSATA csatlakozója.
 
 
Pró: mutatós fémburkolat igényes kivitellel, akár középkategóriás VGA, két USB 3.0 csatlakozó, világító billentyűzet, 3 év helyszíni garancia.
Kontra: alacsony fényerejű monitor, gyenge billentyűzet, erős konfigurációban elég drága.
Fujitsu Lifebook S751
Annak ellenére, hogy nem szépségdíjas a külseje, a Fujitsu Lifebook S751 egy nagyon érdekes notebook. Felszerelték rengeteg komoly, vállalati extrával, dokkolóval, cserélhető optikai meghajtóval, SmartCard olvasóval, billentyűzete nagyszerű, cseppálló, négy USB csatlakozója közül egyik 3.0-s, másik eSATA-s, van FireWire, ExpressCard, akkumulátora pedig a legnagyobb. Emellett ki kell emelni még, hogy terhelés közben a leghalkabb volt, hűtése pedig kinyitható és tisztítható azon a részen, ahol a legtöbb por fel szokott halmozódni. Negatívumként talán csak azt lehet felhozni ellene, hogy idehaza nem találtuk 1600x900-as kijelzővel, illetve csak a meglehetősen drága, Core i5-2500-as processzorok mellé jár pöcökegér.
 
  
Pró: nagyon komoly felszereltség rengeteg vállalati extrával, kiváló billentyűzet és csatlakozókínálat, jó bővíthetőség, 3 év garancia.
Kontra: nem valami mutatós, idehaza nem találtuk nagyfelbontású kijelzővel.

Értékelés – HP, Lenovo, Samsung, Sony

HP ProBook 4330s
Ahogy nagyobb testvére, a ProBook 4535s, a 13,3 hüvelykes ProBook 4330s is nagyon jó notebooknak bizonyult. Nem az igazi nagyfiúk, hanem inkább a kisirodainak nevezhető modellek közé tartozik. Mutatós, fémbetétes háza az átlag konzumer gépekénél masszívabb, és nekünk bejött markáns élekkel határolt formája. Billentyűzete nagyon kellemesnek bizonyult, még ha a csúcsmodellek szintjére nem is ér fel, kijelzője viszont igen, bár az alap 1366x768-asnál nagyobb felbontással nem láttuk. Kapott USB 3.0 csatlakozót és ExpressCard bővítési lehetőséget, tesztpéldányunk 640 GB-os merevlemeze pedig nagy adatsűrűségével ellensúlyozta alacsonyabb fordulatszámát. A HP ProBook 4330s ára sem annyira veszélyes, SuSe Linux operációs rendszerrel az alapmodellt 3 év garanciával 180 000 forint környékén megkaphatjuk. Tesztpéldányunk hűtése a hangosabbak közé tartozott, de nem szabad elfelejteni, hogy nálunk egy különálló VGA-s verzió járt.
 
 
Pró: kellemes formaterv, jó kivitelezés, megfelelő billentyűzet, magas fényerejű kijelző, USB 3.0, 3 év garancia.
Kontra: különálló VGA-val hangos hűtés.
Lenovo ThinkPad T420i
Ha szóba kerülnek a felsőkategóriás vállalati notebookok, akkor a legtöbben a ThinkPadekre asszociálnak, azon belül is a T sorozatra. Az egyszerű, szögletes, de sokak által mégis mutatósnak tartott laptopok külseje nem sokat változott az elmúlt két évtizedben, dehát az ergonómia alapszabályai, az emberi test alkata sem módosult ezalatt. A burkolat alatt stabil térváz húzódik, a billentyűzet szerintünk továbbra is a kategória legjobbja, bár ahogyan a külsővel kapcsolatban, úgy a gombok lámpás megvilágításáról is megoszlanak a vélemények.
Érdekes, de ugyanez igaz a pöcökegérre, és a jobb felső sarokba összpontosított, mára ötösre csökkent Delete, Home, End, PageUp, PageDown csoportra. Aki soha nem használta, annak nem fog hiányozni, aki viszont megszokta, nem szívesen mondana le ezekről a kiegészítőkről, pedig úgy néz ki, hogy a következő generációval szanálják ezeket a gombokat. Szerencsére a ThinkPadekre jellemző átgondoltság és kiváló minőség megmaradt a kipróbált T420i-nél. Annak kulcsa, hogy bekerüljön a tesztünkbe, tehát aránylag megfizethető legyen az ára, éppen az i-betű volt, ami alapszintű, Core i3 processzort jelent esetünkben. Azon felül viszont fejedelmi volt a kínálat, rengeteg vállalati gépes extrát és nagyfelbontású monitort, sőt Windows 7 Professional operációs rendszert, nagy akkut és három év garanciát is kaptunk.  
 
  
Pró: kiváló váz és összeszerelési minőség, elsőrangú billentyűzet és pöcökegér, nagyfelbontású, matt monitor, dokkolható, cserélhető optikai meghajtó, billentyűzetvilágítás, 3 év garancia.
Kontra: nincs USB 3.0, morgós hűtés a tesztmodellnél.
Samsung Series 4
Nagyon komoly vállalati notebookos startot vett a Samsung a Series 4-gyel. Elvileg ez a laptop a Vostrókkal és a komolyabb ProBookokkal száll majd harcba, de meglátszik rajta, hogy a komoly ThinkPadek licencelt alapjaira épít. Elsősorban kis méretéhez képest masszív házát és nagyszerű billentyűzetét értékeltük, de az USB 3.0-ért és eSATA-ért is jár a jó pont, a pöcökegéren viszont van még mit csiszolni. Optikai meghajtója nincs, de ezt nagyon kompakt méretével ellensúlyozza. Éppen kis méretéből adódóan egyetlen komolyabb hibája, hogy nagyon felmelegszik, és teljes terhelésnél erősen throttlingol. Sokkal szerencsésebb lenne kisfogyasztású platformmal piacra vinni, olyannal, amilyet az Ultrabookok kapnak. Egyelőre csak egy, nagyon jól felszerelt, viszont csak két év garanciás és meglehetősen drága konfigurációban kapható.
 
  
Pró: kiváló összeszerelési minőség, kompakt méret, nagyszerű billentyűzet, matt kijelző, USB 3.0.
Kontra: kissé ingerszegény külső, terhelésnél erős melegedés és throttling, csak egy meglehetősen drága konfiguráció kapható, gyenge pöcökegér.
Sony VAIO C
Nem öltönyös, vállalati gép a Sony VAIO C, de neki is megvan a maga vásárlóközönsége. Nagyon szépen összerakták, a fényes plexi borítás nem praktikus, de igen mutatós, amire a harsány szín rádob még egy lapáttal. Kijelzője fényes, emiatt sokan nem fogják szeretni, de a mögötte lévő hardverkörítés teljesen rendben van, akár játszhatunk is vele. Billentyűzetét erős közepesnek tartjuk, ezzel mai mezőnyünkben lemaradt ezen a téren, viszont világít. Szép nagy akkumulátort adtak hozzá, burkolata pedig terhelés közben a legkevésbé melegedett tesztünkben, sőt hűtése sem hangosodott fel.
 
 
Pró: látványos külső, korrekt világító billentyűzet, jó hardveres összeállítás, terhelve sem melegszik fel, USB 3.0, nagy akkumulátor.
Kontra: fényes felület és kijelző.
Ma kiderült, hogy igazán komoly vállalati gépet is lehet kapni háromszázezer forint alatt, sőt ha nem olyan fontos az erős hardver és az operációs rendszer, akkor a Fujitsu Lifebook S751-gyel akár kétszázezer forint alá is be lehet menni, miközben nagyszerű billentyűzetű, csatlakozókkal kiválóan felszerelt, dokkolható és halk társat kapunk, aminek legfeljebb konzervatív megjelenése róható fel hibaként. Aki szemet tud hunyni efölött, az képzelje oda a különösen szót az ajánlott cím elé. Erősen bízunk benne, hogy az utód egy fokkal szebb lesz!
Hasonló a helyzet a Lenovo ThinkPad T420i-vel is, mely szintén nem egy szép masina, bár erről jobban megoszlanak a vélemények, mint a Fujitsunál. Igaz, hogy a ThinkPad drágább, de a nálunk járt gép legalább annyival többet is tudott a Fujitsunál. Az 1600x900 pixeles kijelző, a szuper billentyűzet és a trackpoint igazán hatékony munkát biztosít, a merevlemez sem húzza vissza a rendszert, sőt belülre akár SSD-t is tehetünk. Akinek zsebében van a nálunk járt tesztmodell megvásárlásához szükséges 270 000 forint, annak nem igazán tudunk jobb munkanotebookot ajánlani a ThinkPad T420i-nél, ezért jár neki a különösen ajánlott cím; aki jobban szeretne spórolni, annak pedig ott a Fujitsu S751.
Azért ennyire könnyen nem lehet elintézni mezőnyünket. A Dell Latitude E5420 közel olyan elit masina, mint a ThinkPad és a Lifebook, bár érezni, hogy itt-ott visszafogták. Háza elsőrangú, bár szerintünk kicsit fura, inkább érdekes, semmint szép. A Latitude nagy előnye, hogy az alapmodell már 170 000 forint alatt megkapható, és 1600x900 pixeles kijelzővel is elérhető picivel kétszázezer forint fölött. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy hároméves helyszíni garancia vonatkozik rá. A Dell Latitude E5420 kisebb hiányosságai ellenére is ajánlott címet kap tőlünk.
Egy lépcsővel lejjebb, a kisirodai gépek világában is egészen korrekt laptopok sorakoznak. A HP ProBook 4330s szintén elég alacsonyról, 180 000 forint alól indít, de valamivel kétszázezer fölött már különálló grafikus kártyával is megkapható, a billentyűzete jó, kijelzőjénél a legnagyobb fényerőt mértük, így egyajánlott minősítést ő is megérdemel. Ha munka mellett játszani is szeretnénk, akkor a Dell Vostro 3450erősebb VGA-s (Radeon HD 7650M, korábbi nevén HD 6630M) verzióját érdemes megnézni, igaz Windows nélkül közel 250 000 forintba kerül, míg a múltkor tesztelt Acer TravelMate 8473T lényegesen olcsóbban kínál hasonló képességeket, igaz, nem fémházba burkolva. A Vostro 3450 nagyon gyenge billentyűzete és alacsony fényerejű kijelzője miatt mosr nem kap címet.
Lényegében külön kategóriában versenyez a Samsung 12,5 hüvelykes Series 4 gépe. A koreai gyártól nagyon komoly notebookot tett le az asztalra, bár tény, hogy az igazán lényeges pontokon a ThinkPad licencek láthatóak, nem a saját fejlesztés. Ettől még nagyon jó szubnotebook lett a Series 4, azért kap „csak” tetszett díjat, mert egyelőre csak egy meglehetősen drága konfigurációban láttuk, terhelve pedig throttlingolt processzora.
Kilógott mai tesztünkből a Sony VAIO C, de a sok unalmas öltönyös után jó volt látni egy ilyen színes alakot. Formája, kivitele, teljesítménye szerintünk rendben van, és még csak azt sem lehet rá mondani, hogy túl drága lenne. Aki hajlandó kétszázezer forintot költeni egy villantós külsejű, jól használható notebookra, az jól jár vele, nekünk tetszett.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése