2012. szeptember 23., vasárnap

Acer Aspire V3-471: bázismodell aranyban


Megjelenés

Acer blogunkban már többféle változatban megmutattuk az Acer Aspire V3-t, azonban most egy nagyon erős összeállításról részletesebben is írunk, és megígérhetjük, hogy nem ez lesz az utolsó eset, amikor foglalkoztunk ezzel a notebookkal, pontosabban notebookcsaláddal. Hogy miért? Mert a közeljövőben ez az alsó középkategóriás modell lesz az Acer meghatározó típusa; nem a legszebb, nem a legjobb, mégcsak nem is a legolcsóbb, mégis minden bizonnyal a legtöbbet adják majd el belőle, így különösen fontos a gyártó számára.
Az Acer új nevezéktanában az Aspire továbbra is az otthoni felhasználásra szánt modelleket jelöli, saját kitalációjú rövidítéseink alapján pedig a V széria a vékony, az M széria a meglehetősen (esetleg marha) vékony, az S széria pedig a szupervékony típusokat jelöli. A mellette lévő szám minél alacsonyabb, annál egyszerűbb gépet jelent, továbbá követi ezt még egy háromjegyű szám, amiből az első jegy a kijelzőméretre, a másik kettő a formatervre utal. Ennek alapján tehát a nálunk járt Aspire V3-471 egy otthoni felhasználásra szánt, alapszintű, vékony notebook 14 hüvelykes kijelzővel, 71-es formatervvel. Az nem derül ki a nevéből, hogy arany színe és ezüst billentyűzete van, ami meglehetősen egyedivé teszi.
Nagy bánatunkra az Aspire V3 széria átlagosan horpadó fedele és kényelmesen nagy csuklótámasza is fényes, mintázat nélküli, ezért nagyon látszanak rajta az ujjlenyomatok. Ebből a tekintetből a mi arany gépünk vagy az ezüst, olimpiai változatok szerencsésebbek a fekete szériánál, ami pár nap használat után eléggé csúnya tudott lenni. Első pillantásra szembetűnt, hogy a V3 nem éppen vékony: elöl 27, hátul 33,4 millimétert ír adatlapja, ami az átlagos notebookokra jellemző, akárcsak a hatcellás akkuval 2,3 kilogrammos tömeg.
Nagy megelégedéssel tapasztaltuk, hogy fedele minimális, felső pereménél körülbelül egycentiméteres holtjátékkal mozog, kinyitás közben a laptop nem billen hátra, a vékony zsanérok pedig tartósnak tűnnek, és a maximális nyílásszögre sem lehetett panaszunk. Belül további tükrös részletekkel szembesültünk, ilyen a kijelző és átlagos vastagságú kerete. Az alsó részen folytatódik a kívül látott arany szín, a monitor alatt és a billentyűzet körül matt, a csuklótámaszon a korábban említett fényes
Alul az előd Aspire 4755-höz hasonlóan az első rész egyben eltávolítható, itt rejtőzik a merevlemez, a Wi-Fi adapter és a két memóriafoglalat. Az akkumulátor standard 48 wattórás, nagyobbról egyelőre nem tudunk. Erős közepes összeszerelési minőséget mutatott a 14 hüvelykes Aspire V3, illesztései rendben voltak, anyaghasználata, merevsége megfelel az erős konkurenciának, minden bizonnyal nem fog darabjaira hullani néhány év használat után – de valószínűleg örök életű sem lesz.
Régi ismerősünk az Aspire V3 billentyűzete; először úgy egy éve, a TimelineX laptopokon találkoztunk vele, azóta több Acer gépen is felbukkant. Az egyes gombok a burkolat nyílásain kandikálnak ki, vagyis igazi szigetes megoldással van dolgunk, de két helyen, az Enternél és a bal Shiftnél olcsó egybeolvasztás hátható, két billentyű került egy kivágásba. Kár érte, mert elég sokat ront az összképen. Persze, egy billentyűzetnél a használhatóság fontosabb; a rövid út végén határozott nyomáspontot, a gombok alatt pedig közepesen merev aljzatot találtunk, ami ma már nem számít nagy attrakciónak, de a divatos és drága Ultrabookokat lazán lekörözi. Hasonlóan szerepelt a touchpad is, mérete kellően nagy, felülete finoman érdes, gombjai kicsit kattogva járnak – ezt a legtöbb konkurens tudja.
Ugyanez nem mondható el a hangról, mert a V3 meglepően jól szól. Alapból is szépen tette a dolgát, de a Dolby Theater szoftver belőve kelt csak igazán életre. Nőtt, de nem vált tolakodóvá a térérzet, előkerült némi basszus, és a magasak is élénkebbek lettek, így a hangzásért jár a piros pont.
A kijelző viszont egy feketét érdemel a fényes felület, a gyenge betekintési szögek és az elég alacsony, 168 cd/m²-es maximális fényerő miatt, ami a 240:1 kontrasztarány ellenére sem biztosít megfelelő képet szabadban vagy fényes környezetben. Jó lenne, ha az Acer példát venne egyes konkurenseiről, akik otthoni felhasználásra szánt gépeiket is mind gyakrabban szerelik matt kijelzővel. Az Acer Aspire V3-471 processzorba integrált grafikus vezérlőjéhez való színprofil innen tölthető le, maximális fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat.

Teljesítmény

Imént említettük, hogy a 14 hüvelykes V3 nagyon komoly hardverrel járt nálunk. Ez harmadik generációs, négymagos Core i7-3610QM processzort és Kepler architektúrás GeForce GT 640M grafikus magot jelent, amivel a notebook akár játékra is használható, különösen a kijelző alacsony, 1366x768 pixeles natív felbontásán. Sajnos komolyabb képernyősw kiszerelésről nem hallottunk, pedig egy matt, 1600x900-as panellel ez a gép komoly munkatárs is lehetne. A konfigurációt 4 GB memória, 500 GB-os merevlemez és szokványos, 48 wattórás akku teszi teljessé, kapunk HDMI és egy USB 3.0 aljzatot, így a Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel és egy évvel ellátott Aspire V3 annyiba kerül, mint egy alap Ultrabook, vagyis nagyjából 240 000 forintba. Igen, sok pénz ez egy alapmodellért, de az izmos hadvert figyelembe véve már nem annyira magas az ár.
Termék megnevezéseAcer Aspire V3-471-73814G50Ma
ProcesszorIntel Core i7-3610QM, 2,30-3,30 GHz
LapkakészletIntel HM77
Memória4 GB DDR3-1333
Kijelző14"-os, 1366x768 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással,
LG Philips LP140WH4-TLC1
GrafikaGeForce GT 640M 2 GB DDR3 RAM
Intel HD Graphics 4000 – integrált
Hangnyolccsatornás Realtek ALC269
Merevlemez2,5"-os Western Digital 500 GB HDD, 5400 rpm
Optikai meghajtóMatshita UJ8B0AW DVD-író
KommunikációAtheros IEEE 802.11b/g/n, Realtek Ethernet, Bluetooth 4.0
Interfész- 2 db USB 3.0,
- 1 db USB 2.0,
- HDMI és D-Sub monitorkimenet,
- Ethernet (átalakítóval),
- audio ki- és bemenetek
Extrákwebkamera, kártyaolvasó
Akkumulátor6 cellás – 48 Wh
Méret342 x 245 x 27-33,4 mm
Tömeg2,30 kg
Operációs rendszerWindows 7 Home Premium
Gyártó honlapjawww.acer.hu
Fogyasztói ár234 674 Ft
Garancia1 év
Mielőtt nekiállnánk a teljesítmény elemzésének, egy dologra felhívjuk olvasóink figyelmét: az Acer V3-ban csupán egyetlen, 4 GB-os memóriamodul dolgozik, ráadásul az is csak DDR-1333 sebességű, míg az összehasonlítási alapul szolgáló Asus K55-be és Asus U32V-be két-két DDR3-1600-as modul került.
Processzor megnevezéseAcer Aspir V3
Intel Core
i7-3610QM
Asus K55
Intel Core
i7-3610QM
Asus U32V
Intel Core
i5-3210M
CPU órajele2,3/3,3 GHz2,3/3,3 GHz2,50/3,10 GHz
Magok/szálak száma4/84/82/4
Gyorsítótár6 MB L3 cache6 MB L3 cache3 MB L3 cache
AIDA64 v2.30 – CPU Queen39 08039 06720 384
AIDA64 v2.30 – CPU PhotoWorxx29 62548 06428 381
AIDA64 v2.30 – CPU Zlib (kB/s)252,4249,6119,4
AIDA64 v2.30 – CPU AES192 247362 333323 559
AIDA64 v2.30 – CPU Hash (MB/s)250225021169
AIDA64 v2.30 – FPU VP8319832061869
AIDA64 v2.30 – FPU Julia16 31316 3117622
AIDA64 v2.30 – FPU Mandel864186474043
AIDA64 v2.30 – FPU SinJulia414341641946
Renderelés – Cinebench 10 1 CPU557155815311
Renderelés – Cinebench 10 x CPU20 14621 27310 862
Tömörítés – 7-zip benchmark (MIPS)16 40117 6038215
Kitömörítés – 7-zip benchmark (MISP)17 72017 7908303
Videókonvertálás – AGknot 2.55 (s)513752
Memóriatesztek – AIDA644 GB
DDR3-1333
2 x 4 GB
DDR3-1600
2 x 4 GB
DDR3-1600
AIDA64 v2.30 olvasás (MB/s)10 20916 79816 647
AIDA64 v2.30 írás (MB/s)10 38416 65416 929
AIDA64 v2.30 másolás (MB/s)986817 99818 480
AIDA64 v2.30 késleltetés (ns)51,853,852,5
Bizony, a gyengébb memória nemcsak a szintetikus RAM-tesztekben mutatkozott meg, hanem azoknál a CPU méréseknél is – legyen az szintetikus vagy valós –, ahol szerepe van a memóriának. Érdemes összevetni a képfeldolgozó (AIDA PhotoWorxx), titkosító (AIDA AES) vagy a videótömörítő (AGKnot) alatt elért eredményeket: a kettővel kevesebb magú i5-3210M is befogta az egyetlen, lassú modullal dolgozó i7-et. Sajnos a legtöbb gyártó egy memóriamodullal kínálja új notebookjait, ami teljesítmény szempontjából elég nagy hibának tűnik.
Játéktesztek – 1366x768Acer
HD Graphics 4000
i7-3610QM
Asus
HD Graphics 4000
i7-3610QM
GeForce
GT 640M
i5-3610QM
GeForce
GT 540M
i3-2330M
Far Cry 2 – DX9 közepes39478153
Far Cry 2 – DX10 magas26327449
Dirt 3 – noMS közepes31367945
Stalker – DX11 alacsony23357758
Starcraft 2 – közepes25327551
Mass Effect 2 – maximális25395951
Még drasztikusabb volt ez a hatás az IGP-nél, ott a kényelmesen játszhatóból a játszhatóság alsó határára esett vissza az HD Graphics 4000, pusztán a gyengébb, kétszer 64 bites helyett 64 bites memóriavezérlő miatt. Még szerencse, hogy ebben az esetben a GeForce GT 640M leveszi a válláról a terhet. A Kepler architektúrás, középkategóriás GeForce nagyon jól sikerül, igazi költséghatékony gamer kártya. Alacsony, 1366x768 pixeles felbontáson akár közepes vagy magas beállítással is futtatja a modern játékokat, ennél több pedig nagyon kevés notebookfelhasználónak kell.
 
Úgy gondoljuk, elég bátor lépés volt az Acertől négymagos processzort és felső középkategóriás grafikus kártyát tenni egy olyan 14 hüvelykes notebookba, melynek jó harmadát az optikai meghajtó foglalja el. A csúcson akár 70-80 watt fogyasztásra is képes Aspire V3-471 összellítás nyugalomban, 24 °C-os hőmérséklet mellett 30-32 °C-os felületi hőmérsékletet produkál halk, 20 dB körüli, de idegesítően hullámzó hangszinű hűtés mellett. Fél óra CPU terhelés, majd fél óra játék után maradt a hullámzó hang, de ekkor már meglehetősen zavaró, 29-31 dB-es szinten, ennél a konstans 31 dB sokkal kellemesebb. Sőt jobban örültünk volna, ha a hűtés még egy kicsit felpörög, mert a laptop billentyűzete több ponton 40 °C-ig melegedett, a touchpadon 42, a fenéklemezen pedig 45 °C-os maximumot mértünk, ami ölbe véve sikításra adhat okot. Szerencsére az adatokat tároló merevlemez csak 40 °C-ig melegedett, ami rendben van.
A harmadik generációs Core i platform nyugalmi fogyasztása kellemesen alacsony, az NVIDIA grafikus kártya pedig használaton kívül szépen visszavesz, így nyugalomban az átlagos, 48 wattórás akkuval majdnem hatórás üzemidőt, vagyis 8,4 wattos fogyasztást mértünk – bár ennél azért egy-két wattal jobbat vártunk. Videózni három és fél órát tudtunk, 13,7 wattos fogyasztással, teljes terhelésnél viszont 48 perc után nyúlhattunk a töltőért, ez pontosan 60 wattos energiaigényt jelent; nem csoda, hogy alaposan felmelegedett a notebook.

Értékelés

Soha ilyen nagy teljesítményű 14 hüvelykes notebook nem járt még tesztlaborunkban, mint a ma kipróbált Acer Aspire V3-471. A négymagos processzor és a fejlett, Kepler architektúrás grafikus kártya lazán kielégíti a legtöbb felhasználó igényeit, legyen szó komoly számítási teljesítményt megkövetelő munkáról vagy éppen játékos szórakozásról. Kár, hogy ezt a komoly párost egy szerencsétlen memóriaválasztással alaposan megfékezték; még egy memóriamodul, vagy az 1 x 4 helyett 2 x 2 GB-os felállás sokat dobna a CPU és az integrált grafikus mag teljesítményén is. Sajnos általánosan jellemző a notebookokra, hogy egy memóriamodullal kínálják őket, ugyanakkor ez egy viszonylag könnyen és nem túl drágán orvosolható probléma.
Egy lépést hátrálva, az egész Acer V3 szériára tekintve vegyesek az érzelmeink. Szerintünk a fényes fedél és csuklótámasz hiba, és a fényes és legfeljebb közepes panelre alapozó monitor sem tetszett nekünk. A billentyűzet és touchpad átlagosan jó, az összeszerelési minőségre viszont nem lehet egy szavunk sem. Tetszett az Aspire V3 hangzása, csatlakozókínálata és kiosztása, akkumulátorból viszont szívesen látnánk nagyobbat. Bár durva tesztgépünknél nem remekelt a hűtés, úgy gondoljuk, hogy a többség számára fölösleges, négymagos processzort kétmagosra cserélve nem lesz vele probléma.
Egyelőre a többi konfiguráció és a konkurensek alapos ismerete nélkül nagyon nehéz értékelni a nálunk járt Acer Aspire V3-471-et és az egész V3 családot. Egyfelől a csúcsmodellben láthattuk a legerősebb 14 hüvelykes notebookot, másfelől viszont képesek voltak a konfigot agyoncsapni egy rossz memóriaválasztással. A V3 széria fényes felületeit komoly hibának tartjuk, nagyszerű hangzásán kívül nem igazán tudunk olyan tételt mondani, amivel kiemelkedne a mezőnyből, de persze volt már olyan, hogy a mindenben középszerű gép lett összesítésben a legjobb.
Szem előtt kell tartani, hogy ennek a modellnek nem a villogás, hanem a szolidan teljesítés a fő feladata. Egyelőre a csúcs négymagossal és komoly VGA-val szerelt Acer Aspire V3-471 tetszett minősítést kap tőlünk, mert a legerősebb 14 hüvelykes notebook, és ennek fényében 240 000 forint alatti ára nem olyan vészes, de szinte kötelező még egy memóriamodult venni bele. Az Acer Aspire V3 sorozat megítélését viszont későbbre halasztjuk, megnézzük majd, mire jut egy nagyobb katategóriatesztben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése